Szakosztályunk  |  Kirándulásaink emlékei  |  Túra infrastruktúra  |  Túra ajánló  |  Pályázatok  |  Elérhetőségeink
 

JÓL JÁRSZ, HA JÓT JÁRSZ!

 

Főoldal

Bebek Portya

Köleséri tanösvény

Galéria

Időjárás

Letöltések

Légifelvételek

Linkek

Magunkról

Partnereink

Video letöltés

Szolgáltatásaink

Vitézlő Szendrő

 

2017

 

 

 

 

 

 

XII. Vitézlő

programsorozat és

teljesítménytúra

2017.04.21-23.

Szendrő

 

Vitézlő archívum

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

Vitézlő adatbázis

FASZÉNÉGETÉS  SZENDRŐ

Faszénégetés Szendrő

Készítette: Lévai Csilla

 

Mottó:

A szénégetők keveset beszélnek, nyelik a füstöt hónapszámra, ruhájuk, bőrük egyaránt ragad a koromtól, csak szemük fehérje villog arcuk sötétjében. „Téli szénégetés, nyári betegség, ezek nem való dolgok”.

Sokan úgy tartják, Tamási Áron falujából, Farkaslakáról származik a szénégetés világhírű tudománya. A faszén felhasználása a 19. század utolsó évtizedeiben nőtt meg, amikor is tért hódítottak a korábbiaknál finomabb gyári vásznak: a gyolcs, a kanavász, a sifon, melyeket már nem mángorlóval, hanem faszenes vasalóval (amit a gyáripar nagy mennyiségben állított elő) simítottak. Ettől fogva a faszén fokról fokra valamennyi városi és falusi háztartás szükségletévé vált.

A fokozódó igények kielégítése az erdőségek rablógazdálkodás-szerű kiélését eredményezte, amihez hozzájárult a hamuzsír, a salétrom főzése és a mészégetés is. Az erdők részint uradalmak, részint községi, városi közbirtokosságok birtokában voltak. A faszénégetés a Bakonyban beilleszkedett az uradalmi nagybirtok gazdálkodási szervezetébe. Ahol a közbirtokossági erdőt hasznosították szénégetésre, ott eredetileg minden helybeli lakosnak joga volt bizonyos mennyiségű fához, s az ezen felül kitermelt fáért fizetnie kellett.
Szokás volt, hogy a fakereskedők lábon, vagyis kivágás előtt megvásárolták az erdőt, és a kitermelt fa egy részét épület- és szerszámfának, más részét tűzifának és faszénégetésre hasznosították. Ilyen esetben a szénégetőket a kész faszénért hektószámra fizették. Előfordult, hogy a vállalkozó a szénégetés helyszínére szállíttatta a fát, és onnan elfuvaroztatta a kiégetett szenet.
Jó faszenet bükkfából lehet égetni, de alkalmanként gyertyánt, kőrist, cserfát is hasznosítottak e célra. A szénégető helynek Erdélyben baksa- vagy vátrahely, a Bakonyban boksahely a megnevezése, a Lápos vidékén még tűszhelynek, Szentgálon szürünek is nevezik. Magas fekvésű, száraz helyet választanak, amit a szükség szerint elegyengetnek, mert a baksahelynek a varságiak szerint olyan tisztának és egyenletesnek kell lenni, mint a szérűnek. A kisebb, 80 űrméter fa kiégetéséhez való boksának 8 m átmérőjű helyet készítenek. Ahol nem akad vízszintes földterület, ott a lejtős hegyoldalon teraszt képeztek ki.

A baksahely közepén előbb négy darab, élére állított, 100-130 cm hosszú fahasábból üreget alakítanak ki, amit fahulladékkal, forgáccsal töltenek ki úgy, hogy az üreg egyik oldala a begyújtás céljára szabadon maradjon. Ez az ún. baksabél, amely köré állítják egymásnak támasztva a fahasábokat. Amikor 2-3 m átmérőjű kört kialakítottak, megkezdik a másik sor fahasáb rakását az előző tetejére. A baksát a közepén három rend, egymásra állított fahasábból rakják, így végül 3-3,5 m magas, kupola forma farakás készül. A baksabéltől a baksa széléig körülbelül 15 cm széles rést, gyújtólikat hagynak, ezen keresztül történik a baksa meggyújtása.
Az összerakott baksát lehullott falevéllel, száraz avarral betakarják, majd legalább 10 cm, néhol 20-25 cm vastagon beföldelik, de a tetején szellőzőnyílást hagynak, hogy könnyebben meggyulladjon. Az erdélyi szénégetők a gyújtólikon bedugott karó végére kötött csóvával alul gyújtják be a baksát, míg a bakonyiak a farakás kezdetén, a boksa közepén hosszú faágat szúrnak a földbe, ezt most kihúzzák és a helyébe, a boksa tetejéről, parazsat öntenek. A szakirodalom szerint a székelyvarságiak gyakorlata őrzi a régebbi munkamódot.
Begyújtáskor a baksa csúcsától méternyi távolságra, oldalt 4-8 szelelőnyílást nyitnak. Miután a tűz a baksa tetejéig terjedt, az ott lévő rést fadoronggal betömik, majd földdel lefojtják, hogy a farakás lassabban égjen. Ilyenkor a szénégető a baksa oldalához támasztott lajtorján (létrán) megy fel, nehogy a már parázsló baksa beroppanjon alatta, s szerencsétlenség érje. A baksa csak felülről juthatott némi oxigénhez, mert az alulról behatoló levegőtől a fa hamuvá égett volna. Az oldalán nyitott szellőzőnyílások biztonsági szelepként is szolgáltak, kivezették a képződő gőzöket. Ha a szénégetők nem ügyeltek rá, előfordult, hogy a baksa „felrobbant”, és emiatt - ha pénzért égették a szenet - ők is károsodtak.

Égetés közben a baksa oldalán mind lejjebb és lejjebb szurkálnak szellőzőréseket, miközben az előző lyukakat betömik. A fa elszenesedését az mutatja, hogy a baksa oldala összeesik, megroggyan. Egy nagyobb, 150 m3 fából rakott baksa nyáron 14-16, télen 10-12 nap alatt ég ki.
Égetés után a szénrakásról fa- vagy vasgereblyével lehúzzák a földet, a gazt, majd port lapátolnak rá, hogy a faszén lefojtva hűljön ki. A lehűlés legalább egy napig tart. Ezután következik a szén tisztázása, más kifejezéssel vetkőztetése: a faszenet nagy kampóval vagy vasvillával kihúzzák a por alól, portalanítják és halomba gyűjtik.

„A jól égett szén úgy cseng, mint a cserépedény” - emlegetik a székelyvarsági szénégetők, a bakonyiak pedig azt mondják: „Úgy szólt, mint a harang.” A még izzó vagy lángra lobbanó fadarabokra port lapátoltak vagy vizet locsoltak. 1 m3 száraz bükkfából rendszerint 5 hektó (kb. 110-120 kg) faszenet égettek.

Egy baksánál általában két szénégető dolgozott. Égetés közben nem volt szabad elhagyniuk a baksát, a begyújtás utáni két nap csak felváltva alhattak. Gyakran egymás közelében 2-3 baksát is égettek, 1-2 napos munkafázis-eltolódással. Az erdélyi és a bakonyi szénégetők hasonló eszközöket használtak, az előbbieké valamivel kifinomultabbnak látszik.
Mivel télen-nyáron az erdőn tartózkodtak, a hegyoldalban ideiglenes szállást, kalibát, vagy állandó építményt, gunyhót építettek maguknak. A székelyvarsági szénégetők kalibája 2,5 × 3 m hosszú fákból összetákolt, kúp alakú kunyhó. A lakóhelyüktől távol dolgozó munkások állandóbb jellegű, szelementetős gunyhót készítettek, melynek az oldalához és a faágakkal borított tetejére földet hánytak. A kunyhóban két priccs, kecskelábú asztal, pad, vaskályha állott. Nyáron a kunyhó előtt raktak tüzet.

A szénégetés művelete az ércolvasztás és a kovácsolás fölfedezése (a rézkor) óta lényegében nem sokat változott, és a nagyipari kohászat mellett is megtartotta létjogosultságát.
Egy ideig haldoklott ez a szakma, de manapság már ismét férfiak kerekednek fel, hogy hosszabb-rövidebb időre tábort üssenek a boksák mellett, a szénégetésből remélve tisztes megélhetést. A Bükkben, a Szana-völgyben főként erdélyiek dolgoznak.
Azt mondják, a szénégető az ördög játszótársa, az általa épített hatalmas boksákban ugyanis fiatal ördögök helytelenkednek, az ember pedig odakintről tanítja móresre őket.
A bükki faszén nagy utat jár be, míg ismét az országba ér. Itt égetik, itt csomagolják ugyan, de aztán külföldre viszik, később pedig importálják -ugyanazt. Határon túli piacra szállítani jó üzlet, Ausztriában, Németországban sok helyen már nem engedik az égetést, őrzik a fákat, mint az aranyat.

A boksában 150 köbméter cserfa van, ebből 22 tonna jó minőségű faszén termelhető ki.
 

Faszén, faszénégetés: www.petrofaszen.hu

__________________________

Kulcsszavak:  faszén, faszénégetés, Szendrő, Borsod Abaúj Zemplén megye, baksa, boksa, Szendrői Természetjáró Szakosztály, szénégető, szénégetők

Pályázatok

   

   

Bebek Portya
   

Látnivalók

Szendrő Város

Szendrő Felső vár

Általános Iskola

Telekes Völgy

      Ördöggát

Martonyi Kolostor

Rakacai-tó

Rudabánya Bánya-tó

Szalonna község

Abod község

Galvács község

Csorba kő

Faszénégetés

Szendrő Város

   
 

FŐOLDAL    SZAKOSZTÁLYUNK    ELÉRHETŐSÉGEINK    E-MAIL   BEBEK PORTYA

Szendrői Természetjáró SzakosztályBári Ernő weboldal készítés