Szakosztályunk  |  Túra infrastruktúra  |  Pályázatok  |  Elérhetőségeink
VITÉZLŐ TELJESÍTMÉNYTÚRA 2019.04.12-14.
 

 

 

JÓL JÁRSZ, HA JÓT JÁRSZ!

 

Főoldal

Bebek Portya

Köleséri tanösvény

Galéria

Letöltések

Linkek

Magunkról

Partnereink

Video letöltés

Szolgáltatásaink

Vitézlő Szendrő

 

2019

 

 

 

 

 

 

XIV. Vitézlő

programsorozat és

teljesítménytúra

2019.04.13.

Szendrő

 

Vitézlő archívum

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

Vitézlő adatbázis

FASZÉNÉGETÉS  SZENDRŐ

Faszénégetés Szendrő

Készítette: Lévai Csilla

 

Mottó:

A szénégetők keveset beszélnek, nyelik a füstöt hónapszámra, ruhájuk, bőrük egyaránt ragad a koromtól, csak szemük fehérje villog arcuk sötétjében. „Téli szénégetés, nyári betegség, ezek nem való dolgok”.

Sokan úgy tartják, Tamási Áron falujából, Farkaslakáról származik a szénégetés világhírű tudománya. A faszén felhasználása a 19. század utolsó évtizedeiben nőtt meg, amikor is tért hódítottak a korábbiaknál finomabb gyári vásznak: a gyolcs, a kanavász, a sifon, melyeket már nem mángorlóval, hanem faszenes vasalóval (amit a gyáripar nagy mennyiségben állított elő) simítottak. Ettől fogva a faszén fokról fokra valamennyi városi és falusi háztartás szükségletévé vált.

A fokozódó igények kielégítése az erdőségek rablógazdálkodás-szerű kiélését eredményezte, amihez hozzájárult a hamuzsír, a salétrom főzése és a mészégetés is. Az erdők részint uradalmak, részint községi, városi közbirtokosságok birtokában voltak. A faszénégetés a Bakonyban beilleszkedett az uradalmi nagybirtok gazdálkodási szervezetébe. Ahol a közbirtokossági erdőt hasznosították szénégetésre, ott eredetileg minden helybeli lakosnak joga volt bizonyos mennyiségű fához, s az ezen felül kitermelt fáért fizetnie kellett.
Szokás volt, hogy a fakereskedők lábon, vagyis kivágás előtt megvásárolták az erdőt, és a kitermelt fa egy részét épület- és szerszámfának, más részét tűzifának és faszénégetésre hasznosították. Ilyen esetben a szénégetőket a kész faszénért hektószámra fizették. Előfordult, hogy a vállalkozó a szénégetés helyszínére szállíttatta a fát, és onnan elfuvaroztatta a kiégetett szenet.
Jó faszenet bükkfából lehet égetni, de alkalmanként gyertyánt, kőrist, cserfát is hasznosítottak e célra. A szénégető helynek Erdélyben baksa- vagy vátrahely, a Bakonyban boksahely a megnevezése, a Lápos vidékén még tűszhelynek, Szentgálon szürünek is nevezik. Magas fekvésű, száraz helyet választanak, amit a szükség szerint elegyengetnek, mert a baksahelynek a varságiak szerint olyan tisztának és egyenletesnek kell lenni, mint a szérűnek. A kisebb, 80 űrméter fa kiégetéséhez való boksának 8 m átmérőjű helyet készítenek. Ahol nem akad vízszintes földterület, ott a lejtős hegyoldalon teraszt képeztek ki.

A baksahely közepén előbb négy darab, élére állított, 100-130 cm hosszú fahasábból üreget alakítanak ki, amit fahulladékkal, forgáccsal töltenek ki úgy, hogy az üreg egyik oldala a begyújtás céljára szabadon maradjon. Ez az ún. baksabél, amely köré állítják egymásnak támasztva a fahasábokat. Amikor 2-3 m átmérőjű kört kialakítottak, megkezdik a másik sor fahasáb rakását az előző tetejére. A baksát a közepén három rend, egymásra állított fahasábból rakják, így végül 3-3,5 m magas, kupola forma farakás készül. A baksabéltől a baksa széléig körülbelül 15 cm széles rést, gyújtólikat hagynak, ezen keresztül történik a baksa meggyújtása.
Az összerakott baksát lehullott falevéllel, száraz avarral betakarják, majd legalább 10 cm, néhol 20-25 cm vastagon beföldelik, de a tetején szellőzőnyílást hagynak, hogy könnyebben meggyulladjon. Az erdélyi szénégetők a gyújtólikon bedugott karó végére kötött csóvával alul gyújtják be a baksát, míg a bakonyiak a farakás kezdetén, a boksa közepén hosszú faágat szúrnak a földbe, ezt most kihúzzák és a helyébe, a boksa tetejéről, parazsat öntenek. A szakirodalom szerint a székelyvarságiak gyakorlata őrzi a régebbi munkamódot.
Begyújtáskor a baksa csúcsától méternyi távolságra, oldalt 4-8 szelelőnyílást nyitnak. Miután a tűz a baksa tetejéig terjedt, az ott lévő rést fadoronggal betömik, majd földdel lefojtják, hogy a farakás lassabban égjen. Ilyenkor a szénégető a baksa oldalához támasztott lajtorján (létrán) megy fel, nehogy a már parázsló baksa beroppanjon alatta, s szerencsétlenség érje. A baksa csak felülről juthatott némi oxigénhez, mert az alulról behatoló levegőtől a fa hamuvá égett volna. Az oldalán nyitott szellőzőnyílások biztonsági szelepként is szolgáltak, kivezették a képződő gőzöket. Ha a szénégetők nem ügyeltek rá, előfordult, hogy a baksa „felrobbant”, és emiatt - ha pénzért égették a szenet - ők is károsodtak.

Égetés közben a baksa oldalán mind lejjebb és lejjebb szurkálnak szellőzőréseket, miközben az előző lyukakat betömik. A fa elszenesedését az mutatja, hogy a baksa oldala összeesik, megroggyan. Egy nagyobb, 150 m3 fából rakott baksa nyáron 14-16, télen 10-12 nap alatt ég ki.
Égetés után a szénrakásról fa- vagy vasgereblyével lehúzzák a földet, a gazt, majd port lapátolnak rá, hogy a faszén lefojtva hűljön ki. A lehűlés legalább egy napig tart. Ezután következik a szén tisztázása, más kifejezéssel vetkőztetése: a faszenet nagy kampóval vagy vasvillával kihúzzák a por alól, portalanítják és halomba gyűjtik.

„A jól égett szén úgy cseng, mint a cserépedény” - emlegetik a székelyvarsági szénégetők, a bakonyiak pedig azt mondják: „Úgy szólt, mint a harang.” A még izzó vagy lángra lobbanó fadarabokra port lapátoltak vagy vizet locsoltak. 1 m3 száraz bükkfából rendszerint 5 hektó (kb. 110-120 kg) faszenet égettek.

Egy baksánál általában két szénégető dolgozott. Égetés közben nem volt szabad elhagyniuk a baksát, a begyújtás utáni két nap csak felváltva alhattak. Gyakran egymás közelében 2-3 baksát is égettek, 1-2 napos munkafázis-eltolódással. Az erdélyi és a bakonyi szénégetők hasonló eszközöket használtak, az előbbieké valamivel kifinomultabbnak látszik.
Mivel télen-nyáron az erdőn tartózkodtak, a hegyoldalban ideiglenes szállást, kalibát, vagy állandó építményt, gunyhót építettek maguknak. A székelyvarsági szénégetők kalibája 2,5 × 3 m hosszú fákból összetákolt, kúp alakú kunyhó. A lakóhelyüktől távol dolgozó munkások állandóbb jellegű, szelementetős gunyhót készítettek, melynek az oldalához és a faágakkal borított tetejére földet hánytak. A kunyhóban két priccs, kecskelábú asztal, pad, vaskályha állott. Nyáron a kunyhó előtt raktak tüzet.

A szénégetés művelete az ércolvasztás és a kovácsolás fölfedezése (a rézkor) óta lényegében nem sokat változott, és a nagyipari kohászat mellett is megtartotta létjogosultságát.
Egy ideig haldoklott ez a szakma, de manapság már ismét férfiak kerekednek fel, hogy hosszabb-rövidebb időre tábort üssenek a boksák mellett, a szénégetésből remélve tisztes megélhetést. A Bükkben, a Szana-völgyben főként erdélyiek dolgoznak.
Azt mondják, a szénégető az ördög játszótársa, az általa épített hatalmas boksákban ugyanis fiatal ördögök helytelenkednek, az ember pedig odakintről tanítja móresre őket.
A bükki faszén nagy utat jár be, míg ismét az országba ér. Itt égetik, itt csomagolják ugyan, de aztán külföldre viszik, később pedig importálják -ugyanazt. Határon túli piacra szállítani jó üzlet, Ausztriában, Németországban sok helyen már nem engedik az égetést, őrzik a fákat, mint az aranyat.

A boksában 150 köbméter cserfa van, ebből 22 tonna jó minőségű faszén termelhető ki.
 

Faszén, faszénégetés: www.petrofaszen.hu

__________________________

Kulcsszavak:  faszén, faszénégetés, Szendrő, Borsod Abaúj Zemplén megye, baksa, boksa, Szendrői Természetjáró Szakosztály, szénégető, szénégetők

Pályázatok

   

   

Családok éve

Bebek Portya
   

Látnivalók

Szendrő Város

Szendrő Felső vár

Általános Iskola

Telekes Völgy

      Ördöggát

Martonyi Kolostor

Rakacai-tó

Rudabánya Bánya-tó

Szalonna község

Abod község

Galvács község

Csorba kő

Faszénégetés

Szendrő Város

   
 

FŐOLDAL    SZAKOSZTÁLYUNK    ELÉRHETŐSÉGEINK    E-MAIL   BEBEK PORTYA

Szendrői Természetjáró SzakosztályBári Ernő weboldal készítés