|
2003 márciusában a
B.A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség Jósvafői
Túravezető képző tanfolyamán fogalmazódott meg
egyesületünk létrehozásának terve.
Hosszas szervezés után
2004. január 25.–én
jutottunk el az alakuló közgyűlésig. Az akkor
megfogalmazott
céljaink
ma is aktuálisak:
városunk és a környék nevezetességeinek széles körű
megismertetése, az itt lakók és idegenből érkezők
részére természetjáró lehetőségek ajánlása,
lebonyolítása.
A szendrői természetjárás szervezett formában a Szendrői
Városi Sportegyesület keretén belül működik. Az aktív
tagok túlnyomórészt huszonéves szendrői fiatalok, ezzel
külön színfoltja a megyei Természetbarát Szövetségnek. Programjaink segítségével népszerűsítjük a
természetjárást, a környezetvédelmet és a környezeti
nevelés hangsúlyozzuk, a vidék idegenforgalmi
fejlődésének segítését segítjük elő.
Az elmúlt években komoly eredményekkel is
büszkélkedhetünk.
Fő céljainknak megfelelően a Szendrő környéki
turistautakat folyamatosan restauráljuk, illetve újakat
alakítunk ki. Megalakulásunk óta több mint 20 km
új turistautat létesítettünk. 2007-ben turista pihenőket
létesítünk.
Rendszeres az együttműködésünk a helyi általános
iskolával, az Aggteleki Nemzeti Parkkal, a megye többi
természetjáró és természetbarát szervezetével, a
környező települések önkormányzataival. Megállapodásunk
van a Nyíregyházi Főiskolával, mely szerint minden
tanulmányi félévben szervezünk egy gyalogtúrát, amelyen
a főiskola hallgatói testnevelésóráikat teljesíthetik.
Két ízben már buszos idegenvezetést is tartottunk a
környék látnivalóit csokorba fűzve.
Minden április utolsó szombatján rendezzük meg „Vitézlő”
elnevezésű programunkat, mely a vidékünk egyetlen
országos teljesítménytúrája. Ezen rendezvényre számos
felsőoktatási intézmény hallgatói nagy számban
vesznek részt. A rendezvény több száz embert mozgat meg.
A 2006 év végén indítottuk be a „Bebek-portya”
elnevezésű nyílt túramozgalmunkat. Ez a környék hat
nevezetességének felkeresését hirdeti, amelyért külön
jutalmazásban részesül a túrázó.
Minden nyáron külföldre magashegyi túrákat szervezünk.
Számos teljesítménytúra és egyéb túrista esemény
rendszeres résztvevői vagyunk.
Minden idelátogató vendég és helyi érdeklődő
megkeresését szívesen vesszük csapatunkba.
|