Vitézlő archívum

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

Vitézlő adatbázis

2009

Kedves Turista Barátaink!

A B-A-Z Megyei Természetjáró Szövetség idén a 2008-ban felajánlott személyi jövedelemadójuk 1%-ból befolyt összegből turistautak újított fel.

A Szendrői Természetjáró Szakosztály által készült útvonalak: Hejce-Fehérkút 4 km piros négyzet, Újhuta-Szpalanyica-rét, Újhuta-Zsidó-rét 6,5 km kék négyzet.

A Zempléni turistautak festését Antal Ferenc, Tóth Ferenc és Miklós Gábor végezte el.

Köszönet ez úton is a munkájukért.

lap tetejére

A kulturális rendezvény évek óta az Európa Nap kapcsán kerül megrendezésre. Sport és kulturális programjainkat határon átnyúló gyalogtúrával is kiegészítették. A társzervezetek által toborzott túrázók külön indultak a kirándulásra, s az országhatárnál egyesültek, ahonnan közös túrával több idegenforgalmi látványosságot is felkerestek. Fő cél a sok művészt megihlető Szádvár felkeresése, az egykoron kitelepítés miatt megszűnt falu Derenk, valamint a Csempész-barlang megtekintése. Derenk érintése további nemzetek közötti kapcsolatépítési lehetőséget nyitna meg, hiszen az egykoron lengyel vidékről betelepített romfalut ma a magyarországi lengyel kisebbség tartja karban, sőt az egykori iskola épületében kiállítást is berendeztek. A túra végén a résztvevők csatlakoznának a Körtvélyesi Napok többi programjához.

lap tetejére

Időpont: 2009. 05.14

Rendező:

Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Diáksport Egyesület Turista Szakosztálya

Táv 30 km 15. rendezés

Útvonal:

Felsőtárkány - Török út - Völgyfő-ház - Gerzsény - Pazsag eh. - Keskeny-bükk - Hárs-kút - Toldi-bükk - Kecskor - Stimecz-ház - Felsőtárkány

Résztvevők a szakosztályból: Antal Ferenc, Sándor Tamás

lap tetejére

Honvéd Bottyán János SE.

2009. 05.10. 17 rendezés

Útvonal:

Sátoraljaújhely vá. - Vörös-nyereg - Borz-nyereg - Nagy-Hallgató-nyereg - Pusztadélő - Bányi-nyereg - Nagy-nyugodó - Látófa - Szár-hegy (Magyar Kálvária) - Sátoraljaújhely vá.

Résztvevők a szakosztályból: Antal Ferenc, Tóth Ferenc, Sándor Tamás

lap tetejére

Rendező:

Vasutas Természetjárók Bükki Egyesülete

Időpont: 2009. 06.27

Bükk 50 km 9. rendezés

Útvonal:

Lillafüred - Vesszős-völgy - Jávorkút - Bánkút - Bálvány - Tar-kő - Hereg-rét - Tamás-kút - Pazsagi erdészház Katalin-völgy - Répáshuta - Hollóstető - Bükkszentkereszt - Orosz-kút - Fehérkő - Lillafüred

Résztvevő szakosztálytagok: Antal Ferenc, Tóth Ferenc, Tóthné Anna, Sándor Tamás

lap tetejére

Időpont: 2009. 07.05

A Szendrői Természetjáró Szakosztály a nyári napforduló környékén immáron 3. alkalommal szervez éjszakai túrát Szendrő környékén. Idén a városnapi rendezvények egyik programja is volt egyben a túra.

21.30-kor indult a kirándulás a városnapi rendezvények helyszínéről a Várdombra . Már a domb oldalából nézték meg a kirándulók a tűzijátékot, majd a Rakacai víztároló irányában haladt tovább az éjszakai menetelés. A népes csapat útközben többször is megállt, hol a túravezetők ismeretterjesztő kiselőadásai, hol játékos vetélkedők színesítették a pihenőhelyeken a programot.

Csehipusztán egy frissítőpont volt a fáradt vándoroknak, ahol vízzel, csokival és turistaújsággal lett mindenki gazdagabb. A túra emlékére mindenki névre szóló oklevelet is átvehetett, valamint a vetélkedő győztese külön jutalomba részesült.

Csehipusztáról a Bódva folyó partján érkezett vissza a városban a fáradt túracsapat éjjel 2.30-ra. Az éjszakai túra minden szépségét megtapasztalhatták a résztvevők a teliholdas éjszakán: Szendrő város fényeit, holdfényben a vár romjait, a csehi felé vezető kakukkfővel borított illatos mezőt, Csehi tanyát  és a ködös Bódvapartot.

A rekord létszámmal megrendezett túrán összesen 73-an vettek részt. A túrázók között voltak a kaposvári gimnáziumból érkezett Biológus Táborban résztvevő fiatalok is.

Köszönet minden kirándulónak a túrán való részvételért, valamint a szakosztály tagjainak a túra szervezéséért!

Szendrői Természetjáró Szakosztály

lap tetejére

A túránk egy csütörtök délelőttön kezdődött. Négy autóval indultunk el, összesen 16-an. Debrecenben bevásároltunk, majd megcéloztuk a táborhelyünket. Szakosztályunknál hagyomány már, hogy valamelyik autóval probléma lesz. Ez most sem volt másképpen, de mi nem keseredtünk el, hiszen ez jelezte, hogy megint jó hangulatú túránk lesz. El is mentünk szerelőt keresni, és leadtuk az autót. Nem volt már értelme tovább menni, ezért Bölényesen maradtunk, pontosabban innen mentünk fel keresni egy kempinget, ahol megalhatunk.

Másnap délelőtt 10-kor elindultunk a leghúzósabb túránkra. Végig fölfele egy nagyon meredek patakmederben, ahol semmi árnyék nem volt, ezért mindenki kitikkadt, mikor felértünk az első pihenőhelyre az BIAI POPPI -ra. Gyönyörű látványban volt részünk innentől. Bármerre mentünk messzire lehetett látni, mert 600 méterrel magasabban voltunk, mint reggel. Természetesen beindult a fényképgyártás. Egy darabig még közösen ment a társaság, de volt, aki jobban elfáradt, ezért kétfelé váltunk, és a fáradtabb csoport elindult visszafelé, hogy lebontsa a tábort, mert másik táborhelyre mentünk át. Mi, a fáradtabb csoport visszafele felmásztunk a MEZŐ-HAVAS (1625m) tetejére, ami a második legmagasabb kilátó pont volt a környéken. Csodálatos panoráma tárult elénk, több kilométerre elláttunk minden irányban, mert száz ágra sütött a nap. A bátrabbak, akik tovább mentek, majdnem eljutottak a másnapi táborhelyünkig. Ők felkapaszkodtak az ISTENEK-HAVASÁRA (1654m). Este lent találkoztunk a kempingben, majd átmentünk a kiszemelt táborhelyre, ahol kedvünkre sátrazhattunk, nem volt semmilyen szomszéd, aki zavarjon. Mindenki elfáradt, leégett, ezért nehéz volt összegyűjteni a társaságot a tűz köré, ám innentől mindenki felélénkült, hiszen előjöttek a közös emlékek, és nagyon jó hangulat kerekedett. Újra együtt volt a társaság.

Szombat reggel páran elmentünk a szerelőhöz, hogy elhozzuk az autót, amíg a többiek összekészültek. Elindultunk arra a fennsíkra, ahova előző nap majdnem eljutott a bátrabbik csoport. Mivel kímélni akartuk az autókat a meredek, köves úton, csak a négy sofőr ment fel a csomagokkal. A többiek egy rövidebb úton jöttek fel gyalog. Fent a PÁDIS fennsíkon találkoztunk, ahol kezdett beborulni az idő. Mi kíváncsiak voltunk, hogy lesz-e eső, mert eddig megkímélt minket az idő, de úgy tudtuk, hogy nincs olyan három nap az évben, hogy legalább egyen ne esne az eső. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert a borulást nem követte eső, így a szálláskeresés és a délutáni túra is kifejezetten kellemes időben telt. Először eljutottunk A SZAMOS BAZÁRBAN az ARAGYÁSZA barlangig, amin száraz lábbal átkelhettünk. Hihetetlen élmény volt mindenkinek, mert a barlang a víznyelők miatt sok helyen pazar megvilágítást kapott. A barlang másik oldalán leereszkedtünk a MELEG - SZAMOS patak völgyébe, ami a tátrai túráinkat idézte. Majd elindultunk felfele, hogy megnézzünk még egy kilátó pontot. Ide már nem jött fel mindenki, de aki ott volt, sosem felejti el a látványt a fehér sziklákkal. Lassan visszaindultunk, mert az utolsó este várt ránk, és még fát kellett gyűjtenünk a tábortűzhöz. Mindenki izgatottan ült oda a tűzhöz, várta, hogy mi fog kikerekedni az estéből. Páran a konzerv melegítése helyett szalonnát sütöttek, páran az utolsó üveg pálinkát húzták elő, így igen csak jól éreztük magunkat, még nótára is fakadtunk. Késő éjjel zártuk a napot, de nem volt gond, hiszen menedékházakban szálltunk meg, ahol mindenki ki tudta pihenni magát.

Vasárnap délelőtt összepakoltunk, és lementünk a BÁRSZA KATLAN völgybe, ahol rengeteg turista volt, hiszen ez táborhely és egyben kiindulópontja rengeteg túrának. Mi ráböktünk egy útvonalra, és elindultunk a CSODA -VÁRHOZ. Ismét napos időben túráztunk, lélegzetelállító látványban volt részünk, de sajnos nem tudtunk mindent megnézni, amit akartunk, mert az idő szorított, ezért még aznap elhatároztuk, hogy jövőre visszajövünk ide kirándulni.

Szenzációs hosszúhétvégénk volt a Bihari-havasokban, bárkinek szívből ajánljuk, legyen az fiatal vagy idős, kezdő vagy gyakorlott túrázó!

Kókai Balázs

lap tetejére

Az idei biológus tábor utolsó estéjén, - mint a más dolgok végén is - a búcsúzás, az elköszönés pillanatai vannak. A búcsú tud fájó lenni, ha valami jó ér véget, és tud örömteli is lenni, ha a búcsúzást egy szakasz zárásának, az élmények újragondolásaként éljük meg.

Hogy örömteljes legyen a búcsú, gondoljuk végig miként is keveredtetek ide a tábor utolsó estéjére.

Fogadjunk egy kakukkfűben  - mert én csak azt ismerem meg - egy évvel korábban nagytöbbségetek azt sem tudta hol van Szendrő. Azt sem gondoltátok, hogy 4 órát ki lehet bírni egy barlangba, és hogy a jégbarlang hétfőnként zárva van. Most pedig itt ültök a tűz körül és már azt is tudjátok, hogy a Szalonna nevét nem a sertéstenyésztésről kapta, és hogy a cseppkövek halálát a zsíros kéz okozza a barlangokba.

Mindenki csukja be a szemét, vagy nézzen a tűzbe és gondoljuk végig közösen mik történtek az elmúlt héten.

A hosszú buszút után Szendrőbe érve megnéztétek milyen iskolákban tanultak szüleitek, és milyen műhelyekbe készültek a kékfestős kelmék. Mindez után az új táborozókat az aggastyánok felavatták a biológus táborozók körébe.

Másnap csínos barlangruhába bújva egy új világot ismertetek meg a föld gyomrában. Cseppkövekből formálva láthattatok csillagvizsgálót, anyós nyelvet, medúzát, részt vettetek egy rövid hangversenyen és a kiválasztottak még a Retek ágat is megcsodálhatták kúszva mászva.

Az éjszakai viszontagságok után Pista bácsinál ébredeztünk következő napon. A tájházba volt aki őrölt, volt aki kést faragott. A Szádvári vár ostroma közben felfedezetünk számos növényt. Aztán a csapat 90%-a elérte Derenket ki nadrágféken csúszva, ki megázva, ki szaladva. A romfalu és az országhatár közelsége, na meg a makoveczi fa hasonlat különböző gondolatot kelt gondolom most is mindenkibe.

Az éjszakára és a fáradságra fittyet hányva áttúráztunk a következő napba. A túrán az éjszakai holdfényes pusztát és ködös folyópartot is bejártuk. Majd pár óra alvás után megnéztük egy újabb cseppkővilágot, és egy elhagyott bányát. Kis időutazás - mindenki kapaszkodjon - vissza egészen a román korba 2 templom erejéig, aztán gyorsan visszacsöppenés a mába a bográcsok mellé a Szendrői ördögszántásos menühöz.

Szlovákia, akarom mondani Felvidék Betlér, Krasznahorka, a végén pedig Martonyi. A tipikus kultúr túraprogram, ahogy egy barátom mondaná, azaz kastély, vár, templom. A nap végére a biológus tábor tiszteletére még a gombák is kinőttek kolostor környékén annyira ügyesen teljesített ezen a nap is a csapat.

Mai napból pedig egy jégbarlang emlékképét tudja felidézni mindenki, valamint egy újabb tájsebet egy újabb bánya látképét. A bányászatról szóló múzeumot és a gyönyörű ásványokat sem szabad kihagyni a visszaemlékezésből és a legkitartóbbak még az Ördög gát szurdokvölgyébe is visszatérhetnek gondolatba.

Számtalan élményt élt át mindenki az elmúlt héten. A természeti és az épített látnivalók megtekintésén túl egyéb tapasztalatokkal is gyarapodtatok a társadalomról, a természetről, valamint ezek kölcsönös egymásra hatásából, együttéléséből. Hiszen a biológus tábor nem csak a növényekről, állatokról szól, hanem rólunk emberekről is, miként élünk mi is szimbiózisba egymással és a környezetünkkel.

Remélem ezekkel az élményekre többször is vissza fogtok gondolni. Bízom benne Szendrőről és környékéről kellemes emlékeket visztek haza, számtalan élettapasztalatot és tanulságot tudtok leszúrni az idei Barlangos Biológus Táborból.

Köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást! Nagyon örültem, hogy Szendrőn töltöttetek egy hetet, hogy megismerkedtetek azon tájjal, ami számomra oly sokat jelent. Boldog vagyok, hogy újabb embereknek tudtam ezeket a számomra csodákat megmutatni. Külön köszönet, hogy ilyen érdeklődően, fegyelmezetten vettetek részt a programokon. Öröm számomra, hogy vannak még ilyen diákcsoportok és ilyen tanárok, akik veszik a fáradságot hogy megismerjék és ápolják kicsiny hazánk különböző részein meglévő értékeket. Egy nagy szomorúságom volt csak a hét folyamán, hogy nem tudtam Veletek több időt tölteni.

Azonban hiszem azt, hogy ezen levél azért nem egy búcsúlevél, mert találkozunk még valamikor az életbe. Visszatértek ezen tájra vagy a természeti értékek újbóli megcsodálása okán, vagy az itt átélt élmények újraélése miatt. Én, Mi várunk Mindenkit vissza Sok Szeretettel!

Kívánom, hogy mihamarabb pihenjétek ki a tábor fáradalmait! Kellemesen teljen a szünidő további része!

Szendrő, 2009. július 7.

Antal Feri

lap tetejére

07. 28. 10:20 óra - 18:00 óra

Útvonal: Perkupa – Nagy-Telekes-tető - Telekes-völgy - Ördög-gát – Henc-patak – Perkupa.

Teljes táv: 20 km

Geológiai gyalogtúra és bemutató a Rudabányai-hegység középső részén valamint az Aggteleki-hegység peremén dr. Fodor László Imre (Magyar Állami Földtani Intézet) és Kövér Szilvia (Magyar Tudományos Akadémia Geológiai, Geofizikai és Űrkutató Kutatócsoportja) vezetésével. Mi fán terem a kőzettakaró? Hogy néz ki a határa? Mi alkotta az Ördöggátat? A Henc-völgy mentén megfigyelhetők a takaróhatárhoz kapcsolódó elváltozott kőzetek. A Telekes-völgyben meglátogatják a patak lópatkó alakú kanyarját (Ördöggát). A túrát teljesítők jutalma a végén látható szép panoráma.

lap tetejére

Így utólag is azt kell mondjam, pazar teljesítménytúra volt az első Tokaji Bortúra. Már odafelé menet napsütésben esőlábak közt szlalomoztunk. A rajtoltatás, a szíves fogadtatás óráknak tűnt, pedig röpke 15perc telt el. A rajt után újdonsült ismerős, egy csinos helyi leányzó magyarázta tanár úrnak, merre rövidítsen. Mi szakosztály tagok tudjuk, de ö nem tudhatta, a rövidítések doenjével beszél, aki mellesleg, ha megkéri rá zokszó és izzadság nélkül, a hátán elvitte volna 25km-en. Szeresse meg az ifjú nemzedék a természetjárást! A Finánc-dombról megszemlélve a két folyó összefolyását, a takaros belvároson át, ellenállva a borkimérések csábításának poroszkálva indultunk a hegynek. A frappáns, pár soros még is részletes útvonal leírás, olyan tökéletesre sikeredett, hogy a leírásban szereplő csiga még ott loholt az útkereszteződésben. Később a nagy eszünkkel rá ébredtünk, a kezdők kedvéért volt mind ez, a piros sáv vezet Tarcalra. A hegy oldalában az elmúlt vihar és az aszúsodás nyomait fedeztük fel. Jelezni szeretném a gazdák felé több tonna szőlőt mentettünk meg, mint mozgó madárijesztők. Ellenálltunk a hegytetőn álló, szirénként csalogató boros flaska csábításának, a kőbánya tavi sellőknek. Rácsodálkoztunk az antialkoholisták pincesorára (nem volt mögötte pince). Jutalmul a tarcali buszmegállóban a szervezőktől mézédes bornak valót kaptunk. A csodák még nem értek véget. A gesztenye fa termést érlelt, és virágzott egyszerre. Felizzadtuk magunkat a tévétorony tövébe, ahol egyesek „mosolygósan, sütkérezve kempingeztek!” és lapjainkat pecsételték. Lefelé jövet a Borostyán tanösvényen olvastuk, volt olyan éltes matróna, aki úgy menekült meg a boszorkányság vádjától, hogy olyan csúf volt a bíró szerint, hogy az még az ördögnek sem kellhet. Ha ő mondta, el kell hinnünk! No, de akkor, a közmondásunk nem igaz – „Nincs csúnya lány, csak kevés bor”? A pincesornál érdekesebbnek találtuk Tokaj másik nevezetességét, az állomáson nyugdíjas éveit töltő, egykor leggyorsabb hazai építésű gőzmozdony kiállított példányát. A célban a szokásos vendéglátás és finom borkóstoló várt. A kedvezményes árú halászlé nem izgatott fel minket. Helyette az élemedett korú asszonyok nyarán, a Hild érmes város utcáin, a Tisza és Bodrog partján sétáltunk. Bebizonyítandó az alapos szervezés, hazafelé esőmenő autókázás folyt. Változó időjárás. Változatos látnivalók. Így lett kerek a nap.         

lap tetejére

Szép nyár végi napon indult kicsinyke társaságunk Győr felé, nyugat-európai szintű vonaton száguldva, hogy evezőlapátjainkat a Dunába merítve meghódítsuk a Szigetközt. Lánglelkű vezérünk, Ferenc üzleti tárgyalása után csatlakozott hozzánk Mosonmagyaróváron, ahonnan kis zötykölődés után érkeztünk Dunakilitibe. A Kalandorok voltak oly kedvesek, s elvitték csomagjainkat a kempingbe, így nekünk csupán be kellett sétálnunk a tetthelyre, mely sétát csak rövid időre szakított félbe egy kis hideg sör illetve nagyfröccs.

A Vadvíz Kempingbe érve konstatálnunk kellett, hogy a sötét nem kedvez a sátorállításnak, így inkább a szabad ég alatt hajtottuk álomra a fejünket. A lányok azonban egy rókát pillantottak meg a csalitosban, ami elég indok volt a tető alá húzódásra és a barikádépítésre, mely után végre nyugodtan alhattunk. Reggel aztán tudomásul kellett vennünk, hogy a természet vezet 1-0-ra: a róka elcsente és megdézsmálta kedvenc Krisztánk összes elemózsiáját, csak a villa maradt épen…

A sokk után végre vízre szállhattunk, két hajóval és Kalandoros túravezetőnkkel, Gergővel. Gyönyörű, kicsi ágakra bomló errefelé a Duna, ahol bizony résen kell lennie a hajósoknak a belógó faágak és víz alatt úszó törzsek miatt. A vízállás elég alacsony volt, ezért olykor kiszálltunk, és áttoltuk a kenukat a nagyon sekély részeken. Néhány óra evezés után fürödtünk is a kellemes vízben, majd továbblapátolva hamarosan Doborgazszigethez érkeztünk, ahol meglátogattuk a helyi ivót is szigorúan csak felfrissülés céljából, különben is éppen ebédidő volt. :-) Kriszta és Pius óriási pingpongrangadója vonzotta a közönséget, sokáig néztük volna még, de vezetőnk várt ránk, s így továbbindultunk.

Nemsoká egy érdekes, mangrove mocsárra emlékeztető mellékágban találtuk magunkat, ahol bizony megküzdöttünk az elemekkel: az iszapban gólyaként lépegetve próbáltuk áttolni a kenukat a mélyebb vízre. Néhány sárba zuttyanás és az ezt kísérő sűrű fényképezőkattogás után eveztünk tovább, innen már üdítő volt a hazaút, ahol néhány átemelés után még pancsoltunk és szedreztünk kicsit, s fél óra múltán kikötöttünk a kemping partjainál. Vicces volt levezetéséként a víz fölé rögzített pallóról ugráló fiúkat nézni, ahogy nagyokat csobbannak, mi, lányok inkább élveztük a napfürdőt.

Némi szusszanás után a kis csapat a röplabdapályát célozta meg, ahol egészen késő estig játszottak, vendégjátékosokkal bővítve a csöppnyi csapatokat. Közben összebarátkoztunk Kutyukával, a döbbenetesen gyors ebbel, aki nem nyughatott, amíg vissza nem hozhatta az aktuális játszótárs által eldobott fadarabot, teniszlabdát, PET-palackot, miegymást. Szívesen örökbe fogadtuk volna a kis édest, na de egy városi lakásba?

A kempingben pihenő ismeretlen cég alkalmazottainak fergeteges retro-bulit csaptak este, ezt mi sem hagyhattuk ki, lelkesen roptuk, sőt, még limbóztunk is! Korábban már felállítottuk az egyik sátrat, amelyben napközben a csomagokat, éjszaka Piust tároltuk, a csapat többi tagja a fárasztó nap után ismét a földön, tető alatt, körbebarikádozva töltötte az éjszakát.

Éjszaka megérkezett az eső, amely kisebb kihagyásokkal egészen szombat délutánig esett, így evezésről sajnos szó sem lehetett. A dunakiliti duzzasztóművet azonban rövid séta után megtekintettük, szivárgó esőkabátokkal és esernyővel felszerelve, jelentjük, a hely nagyon szép, félelmetes és érdekes, még így esőben is. Délután az időjárás úgy-ahogy megjavult, így tehettünk egy rövid, néhány órás túrát egy kis tórendszerig, ahol medúzák is gyakorta megfordulnak. Áldottuk a mentőmellényeket, amelyek kellemesen melegítették hátunkat az eső miatt lehűlt időben, s nem kevésbé örültünk Pius remek énekhangjának, mellyel már-már velencei gondoláshoz illően kormányozta kenunkat. Ferit sajnos este munkája visszaszólította kies fővárosunkba, ez iránti bánatunkat egy finom spagettibe és Szigetköz-koktélba, illetve nagy Solo- és Activity-csatába fojtottuk.

Szombat este is volt mulatozás, ámbár a fahangú vendégek karaoke-előadását nem élveztük annyira, mint az előző esti csűrdöngölést. Reggel aztán gyönyörű időben indultunk evezni. Közben kiegészültünk Gáborral, a Főkalandorral, s egy szintén pesti társasággal, így öt kenuval indultunk a nagy túrára. Egészen nagy kört téve sok-sok vadkacsával és szitakötővel találkoztunk, jókat pancsoltunk, és átéltük a nagy kalandot is, amelyben mindenki hősiesen küzdött: sodrással szemben eveztünk felfelé, hogy aztán folytathassuk utunkat. Az előző napi eső emelt néhány centit a vízen, ami megkönnyítette az átemeléseket is. Szépen lesülve és kellemesen elfáradva indultunk hazafelé a szintén nyugati szintű vonaton, dicsőséges Solo-partink pedig méltó zárása volt a szakosztály második vízitúrájának. Jövőre, veletek, valahol máshol, de evezünk!

lap tetejére

Felsővadászon már a rajtnál szép dolgokat láthattunk. Az általános iskola, a rajt-cél hely, egykor Rákóczi kastély volt. Lankás domboldalakon vitt utunk, s szinte minden völgybe apró település bújt meg a maga templomával. A Magas-hegy kilátójából jó kilátás nyílt. Szanticska külön kuriózuma ennek a túrának. Régi méhészet, szépen helyreállított házak, kis templom, újonnan rakott kinti kemence, agyag kakas a háztetőn. Lehetett volna itt időzni, de siettünk. Nyéstai virágos ellenőrző pontnál nyitva volt a templom, nem hagyhattuk ki, hogy be ne tekintsünk. Azután usgyi a cél, ahol kissé zavarba jöttünk, olyan kedves és bőséges volt az ellátás. Nagytál babgulyás, alma, tea, kitűző, oklevél. No meg említsem meg, a végig szalagozott 16km utat, ne hogy eltévedjünk. Le a kalappal a szervezők előtt.

lap tetejére

Putnoki rajtnál nagy dilemma volt melyik távon induljunk. Nekem a 35km kellet a megye teljesítmény túrázója címhez, de a társaimnak ez most soknak tűnt. Különben is megkaptuk a kitűzőt meg a csokit, - egyáltalán, elinduljunk - viccelődtek. Szerencsére félútig a két táv együtt haladt. Így közösen kerestük fel a Mohos tavakat, a Tompa Mihály emlékházat Kelemérben. Nehezen találtunk rá a Mohos partján lévő öreg tölgyre. Ágas bogas koronájába a mese szerint egykor erdei tündérek szőttek. Víztükörnek most nyoma sem volt. Még is, lehet a mesében valami igazság, hiszen az ott lévő ellenőrző ponton, az erdő közepében, sárgarépát kaptam ropogtatni. Gömörszőlősre már egyedül mentem. Elidőztem kicsit a tájházba. Alsószuha után többen kerestük az utat. Mint kiderült, valaki eltávolította egy részen a szalagozást. Feri és Annamari rám is kérdezett mobilon hol vagyok, hagyjanak-e zsíros kenyeret. Végül azért szintidőn belül célba értem, és volt zsíros kenyeres hagymás lakoma.          

lap tetejére

1.

Napos időben 118 fő jelent meg szakosztályunk 2009. október 03-én megtartott, hagyományos gyalogtúráján. 9 órakor indultunk, a 12 kilométer hosszú, 130 méter szintemelkedésű módosított útvonalú túrára (Felsővár és Alsó-vár, rf. templom, Csáky kastély, Kecskefarm, faszénégető, esőbeálló). Az idén Szlovákból (Szádalmásról és Körtvélyesről) partnerszervezetünk 44 fővel képviselte magát. A családias hangulatú út végén oklevél, gazdag ellátás várt mindenkit. A túra anyagi fedezetét az NCA és a helyi önkormányzat Hagyományteremtő Pályázatán nyert támogatás biztosította. Záró akkordként, emlékezve és reklámból a 2009-es Vitézlőről, valamint az elmúlt kirándulásokról készült videók, fényképek kerültek vetítésre.

2.

Szívesen szoktam olvasni a beszámolókat olyan országokról, tájakról, kultúrákról, melyekkel mindezidáig nem nyílt alkalmam személyesen találkozni. Ezek a szubjektív, sokszor meglehetősen elfogult vélemények mindig üde színfoltot jelentenek az útikönyvek tárgyilagos, személytelen beszámolóival szemben. Tehát hálás vagyok mindazoknak, akik veszik a fáradtságot és megosztják velünk, olvasókkal élményeiket és benyomásaikat. Úgy éreztem, hogy nekem is kötelességem egy sokunk számára még felfedezésre váró térség bemutatása, ahol a közelmúltban jártam.

Igen, Borsodról van szó! Annak is a legmélyéről! Bizonyára morbidnak hangzik, hogy az ember olyan helyekre megy kikapcsolódni, mint a közelmúltban hírhedté vált Edelény, vagy Szendrőlád. Pedig nem az! De ez talán hihetőbb lesz rövid beszámolóm után:

BAZ megye nem új számomra, a Zemplénben, vagy a Bükkben már többször is voltam kirándulni, várakat nézni, vagy éppen Tokajon fesztiválozni, vagy borozni. Most mégis különös érzésekkel és talán a média táplálta előítéletekkel szálltam át péntek este a Tiszai Pályaudvaron a Tornanádaska felé tartó személyvonatra. Úti célom Szendrő volt, ahol másnap, október első szombatján az immár hagyományosnak számító „Szendrő körül gyalogszerrel” elnevezésű túrán kívántam megismerkedni a környék látványosságaival. Őszinte leszek: meg voltam lepve! Nem csak a helyiek, még Magyarországon is szokatlanul szívélyes vendégszeretetén, az utcák, kertek rendezettségén, de a számtalan természeti és kulturális érték láttán is.

A reggel meglehetősen csípős, fél 7-kor 2 fok Celsius, amikor a Szendrői természetjáró szakosztály tagjaival a reggeli som pálinka után nekiláttunk „a fogadó helyszín” rendezésének. Az első csoportokat 8-ra vártuk és addig még sok asztalt és padot kellett felállítani, teát megfőzni, zsíros kenyeret megkenni, stb. Az első csapat a rudabányai általános iskolások voltak, majd jöttek Miskolcról, Debrecenből, Nyíregyházáról, a Corvinus Egyetemről, de még Szlovákiából is. Meglehetősen heterogén társaság volt: kicsik-nagyok, magyarok – szlovákok (igen, volt, aki magyarul sem tudott), romák – többségiek, összesen több mint százan. A regisztráció, és a kitűzők kitűzése után nekivágtunk meglehetősen kényelmes tempóban a környékbeli dombok, várak, kastélyok, szénégető boglyák, kecskefarmok meghódításának. Sokszor álltunk meg. Nem a kíméletlen tempó volt az oka, sokkal inkább a játékok, versenyek, vagy csak helytörténeti ismertetők végett. Nem szakadtunk meg, de nem is ez volt a lényeg, ez nem teljesítménytúra volt, ide beszélgetni, ismerkedni sokat nevetni, az őszbe forduló tájat és a bágyadt őszi napsütést élvezni jönnek az emberek. Érdekes élmény volt például 12 éves roma kislányoknak tőzsdés élményekről mesélni.

Délután 5, hazaértünk, zsíroskenyér (hagymával), tea (műanyag bögrében) és retek. Fejedelmi lakoma, ezer hála és köszönet érte – minden éhes túrázó nevében – a Szendrőieknek. Közben filmvetítés (a videók a szakosztály honlapján meg is tekinthetőek) a tavaszi „Vitézlő”-ről ami már közel ezer vendéget vonzó vérkomoly teljesítménytúra Szendrő környékén (15, 25, 35 és 50 km-es távokkal), főleg hülyéskedni vágyóknak, hiszen az alapelvek a Vitézlő esetében is hasonlóak.

Estére a közösségi házban (hiszen itt még van közösség) gyűltek össze a szakosztály tagjai (velük együtt én is), hogy hajnalig ünnepeljék a jól sikerült rendezvényt.

Hazafelé  a vonaton azon gondolkodtam, hogy mi volt ebben olyan csodálatos? Miért erről a szerény kis dombságról, ezekről a szerény emberekről akarok írni és nem fjordokról, vagy kanyonokról. És rájöttem! Az önkéntesség és az önzetlenség. Amikor a magyar átlagnál sokkal rosszabbul élő emberek egy egész napos programot szerveznek életkor, vallási, etnikai, anyagi és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül bárkinek, ingyen.

Tavasszal lesz a Vitézlő, de addig is mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy látogasson el Borsod mélyére. Én büszkén viselem a szendrős-mókusos kitűzőmet, még ha ki is röhögnek érte a villamoson.

lap tetejére

A meteorológusok által beharangozott kellemetlen idő szerencsére megkésve érkezett. E ténynek, örült mind a közel kétezer induló, no meg a szervező stáb. Így szakosztályunk két tagja is, ki a legrövidebb táv első ellenőrzőpontján osztotta az igazoló pecséteket. A pont bezárta után, egyikük nem tudott ellenállni a csábításnak, és még neki indult egy rövidtáv teljesítésének. Útközben és a célban sok ismerőssel, jó hangulatú idegen túrázó társasággal találkoztunk. Debreceni tagunk Anna is, kis társasággal érkezett a 16km-es táv teljesítésére. Estig segítettünk az érkeztetésnél, nem hagytuk magára a szervezők közé vegyült  tagunkat Gergőt, ki egész nap a számítógépes hálózatot felügyelte. Nem csalódtunk az idén sem, túrázó fiesztán vehettünk részt. Este 7 órakor mondtunk búcsút Cserépfalunak. Jövőre újra jövünk!   

lap tetejére

A hét eleji tartós esőzés es a pénteki borult idő miatt, két túracsoportunk (Őszi főiskolás túra és a Kemencés napokra induló túrázók) egyesülve indult a szögligeti Szalamandra háztól. Túraútvonalunk Borz lyuk és Szádvár érintésével Vidomáj pusztán át az országhatáron lévő Csempész barlangig. Onnan Körtvélyesen át Szádalmásra vezetett utunk. Visszafelé, Körtvélyes kihagyásával haladtunk egészen Szádvárig, és a Szalamandra házhoz is egy másik útvonalon a Tetves forrás felé jutottunk le.

Mindkét túracsoportnak módosult kissé a távja, de látni és érdekes megismerni valókban így sem volt hiány. Helyi idegenvezetők tájékoztatták a túrázókat az egész útvonalon. A bátrak a Csempész barlang mélyére hatolhattak. Útközben közelről láttunk vaddisznót, őzet. Szádalmáson forralt borral, kaláccsal, és kemencében sült finomságokkal vártak, sőt kulturális programba is betekinthetett mindenki. A nagyobb csoporttal lassabban haladtunk és el is időztünk, így visszafelé úton igyekezni kellett. Minden igyekezetünk ellenére az út végi 3 kilométerén, már az éjszakai túrázással kellett megbarátkoznia a résztvevőknek.

lap tetejére