Vitézlő archívum

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

Vitézlő adatbázis

2007

„ Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat,

    itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot ásni,

    azonban itt nem boldogulván, másfelé fordultak.

Képzelhetni, mint fáradtak a szegény ördögök e sikertelen munkában,

   izzadságuk még most is csepeg e félig kész pokol oldalairól és tetejéről.”

(Részlet Petőfi Sándor útinaplójából)

Rövid Bevezető:

Ily szavakkal illette Petőfi a csepegő kövek birodalmát, több mint 150 évvel ezelőtt. A közel két millió éves Baradla-barlang születése két földalatti patak kitartó munkájának köszönhető. A cseppkőbarlang termeit és járatait maga a két alvilági folyam, a Styx és az Acheron formálja már időtlen idők óta. A görög mitológiában Styx alvilági folyóistenség, aki ezüstös oszlopokon álló palotában él, Acheron pedig Gaia fia, akinek az lett a büntetése, hogy örökké a föld alatt kelljen maradnia, mint alvilági folyó a holtak birodalmában.

2007. június 30-án a Szendrei Természetjáró „Mókus raj” dacolva a sötétséggel, s a Baradla Manók szeszélyével vette a bátorságot és leereszkedett az ékes cseppkövekkel díszített Baradla-barlang mélységeibe.

Reggel gyülekező a szendrei Főtéren: elsők között leparkolt Ádám és a „félszemű”, aztán befutott „Tanár Úr” is a többiekkel együtt. A mókicákat betessékelve a verdákba elindultunk  Aggtelek irányába. Mi (a fehér Pözsis /Peugeot/ gárda) tettünk egy kis kitérőt is, amivel sikerült megtévesztenünk a „félszeműt” és csapatát! Jósvafőn begyűjtöttük kedves túravezetőnket – Lőrincz Istvánt – és kikocsikáztunk Vörös-tói bejárathoz (leamortizálódott az overall, kellett helyette egy másik). 

Következő megálló a Baradla oldal parkolója (a Sziklafallal szemben). Itt már előkerültek a gumicsizmák, majd a Tourinform Irodában szorgos válogatás után a hozzájuk illő A/2-es, A/3-as piros és kék overallok is. No meg a csinos kis lámpások, amiből rögtön kettőnél értékcsökkenést könyveltünk le! Még egy gyors pózolás a kamerák előtt, hogy legyen emlék az utókornak, aztán mind a tizenheten lassan nekivágtunk a 7 órás 9 km-es Retek-ági túránknak.  Első megálló a „zöld lámpánál” a „Csontházteremben”. Izgi egy hely! Anno ősi temetkezés csontmaradványaira bukkantak itt a régészek. Következő teremben a Teknősbéka őrizte a „Szószéket” és azt a szerencsétlen „bal fácánt”. Aztán az Acheron medrét követve eljutottunk a „Hangverseny-terembe”, ahol zenés fényjátékkal kápráztatta el István a kis csipet-csapatot. A terem pompás akusztikája, hatalmas csarnoka, gigantikus sziklaboltozata mély nyomokat hagyott mindenkiben. A muzikális élmény után elindultunk „József nádor oszlopához” és elérkeztünk a kiépített szakasz végéhez. Beizzított lámpásokkal nekivágtunk és meghódítottuk Libanon hegyének omladékait, elhaladtunk a majdnem hófehér „Nagy Tufa” mellett, s végigsétáltunk a „Budai Nagy Alagút” monumentális folyosóján. A kövek csúsztak….., a hidak csúsztak…,a cipők csúsztak……, mi meg másztunk. Aztán jött az EBÉDIDŐ!!!!!!!A „Csikós tanya” asztalokkal és padokkal berendezett pihenőhelyén a sok kis éhes mókus megpihent és lassan a tatyókból előkerült minden földi jó(dió, alma, mogyoró).

Kis kutatómunka után tanúi lehettünk a barlangban

lezajló „ez az élet rendje” című csendéletet idéző kompozíciónak.

Megtaláltuk az előző túra ebédjéből származó, már-már vattacukorra emlékeztető-szalámin képződő- fehérlő penészpamacsokat. Teli a pocak!!! Nosza indulás tovább!!!

A Retek-ág nevezetű oldalág a hiedelmekkel ellentétben nem arról kapta a nevét, hogy aki bemegy az „hót retkes” lesz, hanem a mennyezeten több helyen is megfigyelhető retek alakú cseppkövekről.

A viszonylag szűk, 2-3 méter széles szakaszokon helyenként csúszós omladékhegyeken kellett átvergődnünk, de néhol vaslétrákon bizonyítottuk, hogy a mókus bezzeg „mászós fajta”. Az egyik ilyen ponton hátrahagytuk Pecze Éva agyagból készült remekművét, a nagy farkú mókus élethű másolatát. Bemerészkedtünk a Kúszó-ágba is.

Itt már tényleg kúszni kellett, és aki eddig kímélte a ruhát, az pár perc múlva megnézhette magát ( kis dagonya-party után).

Bár a nagy szárazság miatt a Retek-ág szárazabb volt a kelleténél, de ennek ellenére majdnem sikerült összehozni a mosóporos reklámokba illő / már-már Oszkár-gyanús / „makacs foltok és anyu” című jelenetét.

Pihenők: „Gyémánt terem”, „Csodák terme” aztán indulás vissza a főág irányába. Útközben találkoztunk még egy hatalmas „Anyós nyelvvel is”. A mennyezetről lecsüngő cseppkőzászló olyan vékony volt, hogy a lámpa fénye áthatolt a kőfüggönyön.

Újra a főágban!!! Irány Vörös-tó! Még egy jó másfél kilométer és elértük a kiépített szakaszt. ! Utunk során a patakmederben haladva átsétáltunk „Minerva templomán”, s láttuk a „Minerva sisakja” mellett tornyosodó „Xilofont”. És igen!!!! Fény!!! De még nincs vége!!! Irány a csizmalocsoló. Elértünk a Vörös-tói szakaszhoz, ahol járda, korlát és világítás teszi komfortosabbá a további 1 órát (2300 m), amit egy átlagtúra során 2 óra alatt tesznek meg az idelátogató vendégek. Számtalan csodás képződmény ékesítette a Styx partját: Halszárító, Polip és Alabástrom, Magyarország legnagyobb cseppkőképződménye, a 19m magas Csillagvizsgáló, Sárkányfej, Gőzmozdony, Korinthoszi oszlop, Pisai ferdetorony, Meseország, Atlasz oszlopa. Utolsó megálló hazánk legnagyobb és képződményekben szintén gazdag barlangcsarnoka, az Óriások terme, ahol egy mesés fényjátékkal kísért kis koncertnek lehettünk fültanúi. 

Na még egy-két terem s egy hosszú alagút, melynek végén egy hatalmas ajtó vár arra, hogy átlépjünk küszöbén. Mindenki üde és mosolyog! Villognak a vakuk. Háááátttttt……. volt is mit megörökíteni!

Nyakig sárosan összeálltunk egy csoportképre,

 Ádám szemei alatt ott virítottak az indián törzsekre jellemző harci csíkok (már csak a tajú hiányzott a füle mögül),

 Feri és Zita kipróbálta a vörös agyagpakolást Baradla módra, Igaz a mondás: Egyedül nem megy!!!! Főleg ha az overallból kell kibújni, vagy a gumicsizmát kell leerőszakolni a megfáradt lábikóról.

A nagy ANP-s busszal „sofőr bácsink” visszavitt minket Aggtelekre. Még pakolásztunk egy kicsit: szennyest a Tourinformba, lámpást a túravezetőibe; aztán zsupsz….be a verdákba s irány Égerszög és Editék portája. ……

lap tetejére

2007. február 17.

Útvonal: KSK – Bükk-tető – Nagybarca – Bánhorváti – Tardona-völgy – Ebecki-tető – KSK

Szintidő:7 óra  Táv: 25,8 km   Szintemelkedés: 780 m

Az év első teljesítmény túrája a hagyományokhoz híven, jó kis próbatételnek bizonyult. Sár minden mennyiségben. Főleg az emelkedőknél volt kellemetlen a bakancsra rakódott túlsúly. Kivette az erőt, nem volt kedvünk sokat csalingálni. Következetesen követtük, a szalagok és jelek mutatta utat. Így történhetett, hogy jóval a szintidőn belül célba értünk (ami nálunk nem szokás). Rendhagyó volt abból a szempontból is, hogy sok év óta először nem az én lábamat törte a bakancs (A Mountexbe vásárolt bakancsom bevált), hanem túra társam világot bejárt szandálhoz és félcipőhöz szokott lába kiáltott szivacsért a bakancsa mélyéről. Kénytelenek voltunk ezért az ellenőrző ponti italkimérések melletti boltokat is felkeresni. Bánhorvátiba megoldódott a gond, szárnyakra kaptunk, és csak előzgettük a fáradt vándorokat. Persze rácsodáltunk a tájra is. Felfedeztük a téltemető nyíló virágait. Meghánytuk vetettük a világ dolgait az időközben hozzánk csatlakozott férfival. Az Ebecki-tetőn a célhoz közeledve, már enyhült az út első felében tett azon fogadalmunk, hogy jövőre kihagyjuk ezt a versenyt. Különben is még nincs meg mindegyik féle kitűzőnk, nem is volt olyan veszélyes, no meg a zsíros kenyér is finom, és más se riad meg. Egyre több az induló, erre abból következtettünk, hogy vagy tíz perccel később indultunk, mert elfogyott a 25km-es rajtlap és visszaadtuk, hogy másolni tudjanak újabbakat. Tehát jövőre XV. Barcika teljesítménytúra.

A.F.

lap tetejére

Az elmúlt évhez hasonlóan szervezőként jutott el szakosztályunk a nagysikerű emléktúrára. Kora péntek délután érkeztünk a helyszínre. Még javában folyt a tanítás a rendezvénynek otthont adó iskolában. Elbátorkodtunk hát Orsival egészen Oszlárig. Visszaértünkkor 5 óra tájt indult a verkli általunk is ismert (elismerésemet kiváltó nyugodt) dallamokkal. Munka, poénok, üdvözlés, ismerkedés egyvelege. Két és félóra pihenő után hűvös hajnalon indult az előregisztrálás. Fél hatkor már tömegek álltak a hosszú távokra, rajtra készen. 10 óráig 1500 rajtoltak el. Közben az idő is kivirult és visszaértek az első tájfutók. Adatbevitel érkeztetés, díjazás. 4 óra tájt ebéd közben eszünkbe jutott, a reggelit kihagytuk. A babgulyás finom volt, mint anno 3 éve, mikor még mint induló értem vissza 25km-ről. Vissza a géphez. Csökken a roham. Az arcokat figyelve, jól érezte magát mindenki. Ezért megérte dolgozni. 8-kor elbúcsúztunk. Még folytak az utómunkálatok. Jövőre? Ha tudunk, jövünk. Szervezőnek?  Versenyzőnek?  Egyre megy, ezt a versenyt nem szabad kihagyni.

lap tetejére

Szakosztályunk is képviseltette magát, Miskolc búzatéri parkolójából indult három autóbusz egyikén, amely Hollóházára vitte a Szlovák Magyar turistatalálkozóra igyekvő BAZ megyei résztvevők egy részét. Az országos Kéktúra Hollóházi kezdőpontjától gyalogoltunk fel a Nagymilic emlékoszlopához. Ott találkoztunk a határ másik oldaláról érkező Szlovák természetjárókkal. Az ünnepi beszédek után, már a kétnyelvű csapat együtt gyalogolt vissza Hollóházára, ahol a programnak megfelelően faluséta következett. Megismerhettük a település turisztikai érdekességeit, a polgármester és helyi aktivisták segítettek, hogy betekintést nyerjünk a település életébe. A nap végén a házigazdák jóvoltából finom babgulyást kaptak a résztvevők. Maga a túra alig pár kilométer volt, de maradandó élményt nyújtott. Az útvonal az országos Kéktúra útvonalán haladt az országhatárt jelölő oszlopok között kanyargott. Még ma is fúrja az oldalunkat, vajon milyen okból lengedez a csúcs közelében, az út menti bokron elhagyottan két szatén melltartó és egy póló. Aki tudja írja meg!!

lap tetejére

A Népek Tavasza volt az első teljesítménytúra, amin részt vettem. Mivel a többi újonc a diploma megszerzésével volt elfoglalva, én kaptam a feladatot, hogy elkészítsem ezt a beszámolót.
 

A 30 km-es távot választottuk, ami részemről nagy merészségnek tűnt az elején, de Pecze Éva megnyugtatott, ő sem volt még ilyen hosszú túrán.
Az indulás 7 és 9 óra között volt a Herman Ottó Emlékparkból, mi kis késéssel fél 10-kor vágtunk neki a Bükknek. Szerencsére ragyogó időnk volt, az ilyenkor megszokottnál jóval tavasziasabb. Utunk során sokszor találkoztunk hóvirág-mezőkkel és más védett, szép virágokkal.
Tanár Úr az ellenőrzőpontok között kis kitérőket is beiktatott, így még színesebb volt a kirándulás.
Egy nagy emelkedővel és egy lejtővel mögöttünk értünk Garadnára, ahol teával és zsíros kenyérrel vártak a szervezők. Természetesen a híres aggteleki szilvapálinka is előkerült, kizárólag erőgyűjtés céljából. Szükség is volt rá (az erőre), mert a kései indulás miatt egy kicsit el voltunk csúszva az idővel, ezért igyekeztünk „meghúzni a lépést”. Még egy komoly emelkedő volt előttünk, de gond nélkül megmásztuk azt is, ezután pedig már egy enyhén lejtős út vezetett a célig.
Végül, a szintidőt csak egy picivel túllépve érkeztünk meg a Majális-parkba, kellemesen elfáradva.
Szerintem nagyon jól sikerült a túra. Remélem, lesz még alkalmam ilyen formában járni, s csodálni a Bükköt, és más hegységet is.

Tóth Renáta

lap tetejére

A nagy hagyományokkal rendelkező Népek Tavasza bükki 30km-es túra néhány résztvevőjét úgy megfútta a tavaszi szél, hogy abba sem akarták hagyni a tavaszi barangolást. Újabb karsztvidék, új hegyek, látvány, irány hát Szádvár.

A mára nevet váltott SZVSE TSZ túravezetői immár, Szendrő Városi Sport és Szabadidő Klub Természetjáró Szakosztályának nevében kalauzolták a mohó ifjakat. Szögligetről a tájháztól indultunk a Szalamandra ház felé, „Szádvár szélbe mártott romjai” megtekintésére. Téved, ki azt hiszi a vár üresen állott.

Nagy sürgés-forgás volt ott, hisz a „várbéliek” éppen a tavaszi nagytakarítással voltak elfoglalva. A Várbarátok hívó szavára oda sereglett had invitálására, néhány gallyal és ággal mi is hozzájárultunk a későbbi tűzmanó tánc helyszínének, a gazmáglyának az építéséhez. Rövid ideig gyönyörködtünk a meseszép kilátásban, sőt egy túratársunk, a várfal szirtjének szikrázó napsütötte részén úgy átszellemült, és oly mély meditációba esett, hogy attól tartottunk ott ragad hónapokra, mint egy igazi budhista. Nem így lett, a menet ösztön erősebbnek bizonyult. Kis zseb ebédfalat, átdesztillált szilvalé elfogyasztása után, csak úgy virtusból, átlépve az országhatárt, felkerestük a Csempész barlangot.  A jól sikerült barlangtúra meghozta az étvágyat, erjesztett szőlőlé enyhítette szomjunkat. Nosztalgiából, még hazaútba kiszaladtunk Derenkre, hogy lássuk, a láthatatlan falut. Talán elég is volt ez a rövid túra, hiszen mindannyian úgy megéheztünk, hogy kés híján kanállal kentük a zsíros kenyeret a nagy csempészkedés után. Megegyezés szerint a Vitézlőn újra látjuk egymást.

lap tetejére