|
Szalonnai református templom
INFO:
A templom látogatását előzetes egyeztetéssel ajánlott megtenni.
Az elérhetőségek: 70-222-68-47 vagy 48-458-053 telefonszámon.
Az illető Szalonnán a Kossuth út 50/C-ben lakik, a Fő úton tovább haladva
Aggtelek felé a barna kerítéses házban lakik.
Szalonna települést 1249-ben említik először Zolouna néven. A falu neve
szláv eredetű, a „sós víz” jelentésű slano szóból eredeztethető, mely a falu
északi határában fakadó melegvíz forrásra utal. A település a honfoglaló
Örsúr nemzetség egyik ágának szálláshelye volt egykoron.
A település legfontosabb műemléke a XI. századi Árpád-kori - torony nélküli
– körtemplom. A román kori templom a 11. században épült, melyet többször is
bővítettek a 13. és a 15. század folyamán.
A török időszakban felgyújtott
templomot később helyreállítják. A templom északi felén egy 15 méter magas,
barokk stílusú galériás tornyú fa harangláb épült 1765-ben.
Az egyhajós, keleti fekvésű középkori templom átalakított állapotban maradt
ránk. A jelenlegi formája köríves szentéllyel épült körtemplom (rotunda*)
bővítéséből származik.
A templom megmaradt emlékei közül külön
figyelmet érdemel a belső falfelületen feltárt és bemutatott gazdag
falfestménysorozat. A XIII. században készült a szentély belső falán
látható, Antiochiai Szent Margit vértanúságát megörökítő falikép. A XV.
század elejéről származik a szepességi származású András mester
falfestménye, mely a diadalívben - kör alakú mezőkben - a próféták
mellképeit ábrázolja, az ívzáradékban Isten báránya látható. A templomot
1562-ben a törökök feldúlták, felújítása során új zsindelytetőt kapott. 1589
körül már a reformátusok kezén volt, ekkor a freskókat lemeszelték, csak az
1970-es években végzett rekonstrukció során váltak újra láthatóvá a
falfestmények.
 
A szalonnai templom szépségét fokozzák a későbbi korok művészi igényű
munkái: az 1777-ben készült festett, barokk stílusú berendezés, a gazdagon
díszített, 1801-ből származó szószék és korona, melyek az
észak-magyarországi festőasztalosság legszebb remekei közé tartoznak.
 
 
A XV. Század második felében a Bebek család Csetneki ára
anyai örökség címén megszerezte falu egy részét, majd
1474-ben ércbányászati jogot nyertek Mátyás királytól
Szalonna környékére.
*Rotunda definíciója: A körtemplomok vagy kerektemplomok
a centrális alaprajzú templomépületek hagyományos
típusa, amelyek alaprajza többé-kevésbé kör alakú. Az
épület gyakran rendelkezik kupolával.
 
 
Forrás: Az Aggteleki-karszt, a Szlovák-karszt és a
Cserehát c. turistaatlasz és útikönyv
Forrás:
www.arpad.org
Forrás:
www.restauratorkamara.hu
Forrás:
www.hik.hu
Forrás:
www.sze.hu
Fotó:
www.wikipedia.hu
|